Szakik lettek-e a filozófusok? Az alkalmazott filozófia esélyei konferencia, Kecskemét, 2002. március 22-23.
Lehet-e a filozófia alkalmazott, s ha igen, miképpen?
Ahogyan az idők folyamán a bölcselet hangsúlyai, kitüntetett irányai folyamatosan változnak, éppilyen változóak és sokszínűek a bölcseletről vallott elképzeléseink is. A filozófia haláláról szóló gyászjelentések, a filozófia kifakulását hirdető nagy ívű teóriák korszakában a filozófia illetékességéről való elgondolkodás indokolt feladat számunkra.
Filozófiára ma is szükségünk van, amikor a tudomány szárnyal, és a hagyományos metafizikai fogalmaink elmerülni látszanak. Ez a szellemi tevékenység korunkban sokféle formában mutatkozik meg, ugyanakkor különös figyelmet fordít az önreflexióra, keresi helyét, szerepét, státuszát a mai világban, tisztázni próbálja a tapasztalatokhoz, a tudományhoz, a művészetekhez, az irodalomhoz való viszonyát. S a filozófus továbbra is a világ legtermészetesebb módján teszi a dolgát, a biztosabb megértés érdekében.
Olykor igyekszik megszabadulni a metafizikai filozófia kötelékeitől, beszédmódjától, és a problémákhoz való új szempontú közelkerülésre törekszik. „A filozófiát története során nemcsak a »mi a filozófia?« kérdése kísérte végig, hanem az a kérdés is, hogy »mire jó a filozófia?« – hangsúlyozta Boros János A filozófusok felelőssége című előadásában. Már a preszókratikus filozófusokról fennmaradtak történetek arról, hogy igazolniuk kellett magukat esetenként éppen polgártársaik gúnyolódása miatt. Miközben mindkét kérdés továbbra is nyitott, elgondolkodtató, hogy az utóbbi háromezer évben mindig akadtak olyan, az átlagnál kifejezetten jobb képességekkel megáldott emberek, akik a filozófiával való foglalatosságra adták fejüket.Ez legalábbis arra utal, hogy nekik valamire jó volt a filozófia. Ha ugyanis nem lett volna így, akkor nyilván mással foglalkoztak volna.”
Az alkalmazott filozófia napjainkban a bölcselet önálló, sajátos karakterrel rendelkező fejezeteként formálódik, mégis úgy látszik, mintha egy régi törekvés öltene újból testet, hiszen Kant óta tudjuk, hogy „a tulajdonképpeni filozófus a gyakorlati filozófus. [...] S ekkor a filozófus inkább magatartásáról, mint tudományáról kapja a nevét.”1 Jóllehet a konferencián senki nem hivatkozott konkrétan Kant ezen szöveghelyére, a disputa mégis e gondolat jegyében zajlott: a gyakorlati filozófia és az alkalmazott filozófia összefüggéseiről, elhatárolhatósági felületeiről, sajátos kérdésfeltevéseiről hangzottak el előadások, érintve azt a gondolati mezőt is, hogy milyen filozófiák születtek a filozófiák alkalmazásáról.
A kanti megalapozású etika, amelyet szerzője A gyakorlati ész kritikájában dolgozott ki, meghatározó szerepet tölt be a kortárs filozófiában, a mai gondolkodók számára is megkerülhetetlennek és meghaladhatatlannak tűnik. A helyes cselekvés elméletét megalkotó königsbergi bölcselő a filozófia számos alapproblémáját gyakorlati jellegűnek, illetve erkölcsi dimenzióval rendelkezőnek tekintette. A filozófus tekintete – miközben a világban zajló eseményekre figyel, az emberi önismeretre összpontosít –, nemcsak a tevékenységeinket megelőző (etikai) aspektusokra, hanem az azok nyomán fellépő következményekre is kiterjed. A filozófia ebben az értelemben alkalmazott s talán alkalmas is. Mindazonáltal az is nyilvánvaló, hogy az alkalmazhatóság nem jelent egyben nélkülözhetetlenséget is. Az alkalmazott filozófia alapvetően jelenben járó filozófia, tipikusan ma „játszódik”: a kultúrhagyományból kiindulva, de azzal mégiscsak szakítva fogalmazódik meg. A gondolkodó lét és a mindennapi élet, az elemi gesztusok hagyományos, merev szembeállításának feloldásán, közvetítésén dolgozik. Azt vallja, hogy a filozófusnak a világ eleven dolgaiban legalább annyira jártasnak kell lennie, miként a fogalmi absztrakciók merev rendszereiben. Az öncélú filozofálás, az ártatlan szemlélődés mellett reagálni kell a kortársi, újkapitalista, a technikai képzelőerőt erőteljesen mozgósító világban felmerülő új problémákra vagy váratlan aspektusokra. „Minden bizonnyal, a filozófia illetékességéről szóló bármilyen beszédet ma már csak more sceptico lehet gyakorolni – állítja Losoncz Alpár Megjegyzések az »alkalmazott« filozófiához című előadásában. Ez különösképpen érvényes a filozófia metatudomány-perspektívájára vonatkozó beszédre. Mert aligha lehet megkérdőjelezni, hogy a filozófia eljárása nem merülhet ki abban, hogy normatív igényeket támaszt az egyes tudományokkal szemben, hogy a normativitás szféráját taglalja, méghozzá a partikuláris diszciplínáktól függetlenül. A filozófia immáron nem hivalkodhat azzal, hogy előírhatja a tudomány státusát, hogy annak igazságigényeit méricskélheti kritikai gyanakvással. Feladata, legalábbis e vonatkozásban, abban rajzolódik ki, hogy belátásokat nyerjen e partikuláris tudományok belső, sajátos logikájába. Márpedig, az említett bepillantás csak akkor valósulhat meg, amennyiben a filozófia, elkötelezettségének gyakorlásában, párban jár a partikuláris tudományok saját dinamikájával.”
A konferencia előadói az alkalmazott filozófia egyik legfontosabb jellegzetességeként, vezérmotívumaként a felelősség problémáját jelölték meg. A már meglévő felelősségi viszonyok sokaságán túl a napjaikban zajló, elsősorban technológiai jellegű forradalmak eredményei nyomán új felelősségi viszonyok lépnek fel, miközben a felelősök feltűnő hiányával szembesülünk. Az új mobilitás, a komputerizáció vagy a genetika megértésén töprengve a hagyományos megközelítések eszköztárában szinte hiába kutatunk. E problémák kapcsán újból kitüntetett szerepet kap az észrevevés képessége, az elemző-mérlegelő tevékenység. Az alkalmazott filozófia mint konferenciaprogram immáron Magyarországon is kezdetét vette, esélyekről, lehetőségekről, újfajta érzékenységről beszél. A diskurzusok újra reflektorfénybe helyezték a filozófia és a tudományok, a filozófia és a demokrácia viszonyának, az erkölcs és a jog legitimációjának kérdését, a jogbiztonságra, az igazságosságra, a tudományos impulzusokra, a tudományok közötti átjárás lehetőségeire, az emberi életvezetés mai alakzataira való odafigyelés szükségességét. Lehetséges-e alkalmazott filozófia, s ha igen, mi végre?
A kérdés egyáltalán nem érdektelen.
KALMÁR ZOLTÁN
Jegyzet 1.. Immanuel Kant: Pölitz-féle metafizikai előadások (1788-89). In: Immanuel Kant: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest, Gondolat Kiadó, 1974., 130-131. o. (Forrás: C3)
