Miután Iohannis (és nem Johannis ) visszavonta Tőkés László csillagát, és elült a hullámok által keltett balkáni ricsaj ideje nekünk is megnyugodnunk, és köszönetet mondanunk a szászból elnökké, abból is a gyávább fajtává avanzsált elnöknek.
Az történt ugyanis, hogy megesett velünk, szétszabdalt erdélyi magyarokkal, hogy egységbe kovácsolódtunk egy pillanatra. Azt nehezen képzeltük el mindeddig, hogy létezik olyan képlet, amikor Kelemen Hunor nyilatkozatban áll ki, a tőle megszokottól keményebb hangon, Tőkés László mellett. Ugye, milyen fura? Mintha a régi szép ’90-es évek térnének vissza, és nemcsak a pünkösdi egységesülés halvány jele mondatja ezt velem, hanem az újfent visszatérő székely zászló ellenes lincshangulat, a Községháza magyar feliratának üldözése stb.
Az eset előzményei is megérnek egy misét, legalábbis egy szószéki intést, ugyanis az a Victor Ponta kezdeményezte a kitüntetés visszavonulását, aki mellett az elnökválasztási kampányban az RMDSZ is futott egy kört, és az akkor még elnökjelöltként Tőkés és táborának támogatását élvező Iohannis vonta vissza. A kígyó a farkába harapott, tökéletes balkáni körkép, épp csak a tanulság levonása hiányzik.
A tanulság pedig egyszerű:
-
Bukarestben nincsenek barátaink, csak érdekeink
-
Érdekeink érvényesítését sosem tudjuk 100%-ban elérni. Még 50%-ban sem!
-
Mindezek ellenére a bukaresti jelenlétnek NINCS életképes alternatívája
-
Az 1, 2, 3 pontokból egyértelműen következik: az erdélyi magyarságon belül a versenynek van, a demokráciának nincs helye
A többpártrendszer, az ostoba versengés, az és-és helyett a vagy-vagy mentalitás elharapózása miatt jutottunk oda, hogy ismét nem vagyunk sehol sem.
Lehet továbbra is kétkapura játszani, Becali majd leigazol, és kölcsönad Felcsútnak...
